2022-05-06
Őszi süllőzés a Balatonon
2012. Október 31. 07:34:00
A süllő a Balaton emblematikus faja, a horgászok egy része elsősorban miatta váltja ki engedélyét. De még a megrögzött pontyhorgászok között is akad szép számmal, aki ilyenkor ősszel legalább néhány alkalom erejéig a süllőzést választja.
Ősszel a lehűlő vízben a kishalak csapatokba verődve elhúzódnak a part menti zónából a nyílt víz irányába, majd többségük a zárt kikötőkben találja meg téli szállását. Ezen vándorlás időtartama a hőmérsékletcsökkenés ütemétől függ. A ragadozók pedig nyilvánvalóan követik táplálékuk útvonalát, így a nyílt vízi süllőzésnek az kedvez a leginkább, ha a lehűlés viszonylag lassan, fokozatosan megy végbe, ilyenkor a horgász is könnyen követheti leendő zsákmányát. Ellenkező esetben a mólók végein ücsörgő parti süllőhorgászoknak kedvezhet nagyobb eséllyel a szerencse. A fentiek szerint tehát a helyválasztásnak nagy szerepe van az eredményességünk szempontjából.
Amikor a múlt hét elején csónakba szálltam egy hangulatos süllőzés reményében, az első számú kérdés számomra is az volt, merre induljak, hol tegyem le először a horgonyomat? Az idén bevezetett új szabály miatt halradart már nem használhattam, így elhatároztam, hogy addig fogok evezni, míg bármilyen nyomát nem látom a táplálékhalaknak. Dolgomat megkönnyítette, hogy a rezzenéstelen tükörvízhez ragyogó napsütés társult. Általában azt gondoljuk, hogy az ilyen szélcsendes, derűs idő nem a legideálisabb a süllőzéshez, de ezt az elgondolást ezúttal cáfolták a kékfarkúak. Már jócskán eltávolodtam a parttól, mikor meghallottam az első loccsanó hangot, melyet újabbak követtek, mígnem megpillantottam az egyik tettest is: egy kisebb gardát amint a vízből kiugorva iramodott a szétrebbenő apróhalak után. Ennél jobb jelet nem is kívánhattam volna, azonnal letettem a horgonyokat és nekiálltam beélesíteni a felszerelést. Sokféle süllőző végszerelék létezik, én a talán legnépszerűbbet alkalmazom, amely a monofil főzsinór végére kötött tirolifából, és a felette kb. 60cm-re előkén rögzített horogból áll. Sokan kötnek erre a szerelékre két-három előkét is, én ezt nem szeretem, mert nagyobb a gubancolódás, valamint horgonykötélre akadás esélye. Csalihalnak szélhajtó küszt használok, amit kissé megtaposok, vagy kisebb példányok esetén az ujjbegyemmel nyomkodom meg, hogy a szaga erősebb legyen. Ha tehetem mindig friss hallal csalizok, ellenkező esetben megteszi a fagyasztott is.
A csali feltűzését a farok felől kezdem: kétszer átfűzöm a küsz háta alatt teljesen a horgot úgy, hogy a zsinórral át legyen „varrva”, majd következik még két tűzés a hátúszó alatt és a fej mögött. A hal testét úgy igazítom el, hogy a horog hegye elálljon tőle. Ezzel a csalizási móddal megakadályozható, hogy egy ráncigáló garda, vagy túl vehemens balin letépje a csalihalat a horogról, és a süllőszájban is biztosítja az akadást, akár nyeletés nélkül is.
A bevetést követően még volt időm megcsodálni a kivételesen szép tükörvizes naplementét, majd a sötétség beálltával meg is jött az első kapás. A nagy csöndben nem is kellett figyelnem a karikát, meghallottam ahogyan a bot gyűrűin súrlódott a zsinór: először egy határozott rántás, majd folyamatos húzás következett. Bár a Balatonon szinte népszokássá vált a nyeletés, én nem szeretem alkalmazni, mert az esetleg horogra akadó kissülőt nem tudnám biztonsággal visszaengedni. A megfelelően feltűzött csali esetében, ha az első komolyabb húzásnak bevágunk, szinte mindig jól akad a horog és többnyire szájszélben. Ezúttal sem cselekedtem másként, és rövid fárasztást követően kézbe vehettem az este első süllőjét, egy átlagosnak mondható negyven centis példányt.
Nem telt el egy egész óra, és hasonló módon össze is jött a megengedett három süllő. Az év nagy részében szinte kizárólag pergetek és a halak többségét visszaengedem a vízbe, az itt leírt módon évente csak egy-két alkalommal szoktam horgászni, és ekkor általában konyhára szánom a zsákmányt, hiszen a balatoni süllő különösen finom csemege. A harmadik hal után elkezdtem összecsukni a legutóbb akciózó botomat, amikor a másikon jelentkezett az újabb süllő. Gyorsan bevágtam neki, hogy még véletlenül se akadhasson mélyen a horog, így hamar visszaengedhettem. A gyönyörű idő mellett azért is örültem a szép fogásnak, mert pár nappal korábban érkezett egy horgász-panasz cégünkhöz, mely sérelmezte azt a szabályt, hogy október 15. után tilos a nyílt vízen horgászni este 22:00 és hajnali 04:00 között. A horgász kevésnek találta az időt a megengedett kvóta megfogásához, ezért kérte a korlátozás feloldását. Halőreink tapasztalatai azonban azt támasztják alá, hogy a horgászok többsége még eddig sem marad a vízen – ahogyan fél 9-re már nekem is sikerült hazaérnem egy eredményes horgászat után.
Nagy Gábor