Május 1-jén kezdődik a ragadozó szezon

2021. Április 29. 10:06:45
Tisztelt Horgásztársak! Az alábbiakban szeretnénk fontos információkat megosztani a május 1-jén induló ragadozóhal szezonnal kapcsolatban.

Amint a honlapunkon is hírt adtunk róla, idén először teljesen kiváltottuk a borókából készült süllőfészkeinket, az erre a célra készült műfészkekkel. A süllőívást az elmúlt hetekben nyomon követtük. Az első ikrával megrakott fészkeket március 29-én találtuk, az április 7-ei és 8-ai ellenőrzések során pedig már a felszedett fészkek 90%-a tele volt süllőikrával. Ez a korábbi, melegebb időjárású évekhez képest mindössze néhány napos csúszást jelent.

A szokatlanul hideg áprilisi időjárás miatt azonban az ikrák kelési ideje jelentősen megnyúlt, illetve a kisebb, kevésbé felkészült süllők ívása esetleg későbbre tolódhatott. Az április 26-i ellenőrzés során találtunk már lekelt, üres fészkeket, de olyanokat is, amelyeken még kelőfélben lévő, barnás színű, szempontos ikrák voltak láthatóak:

Ahogyan korábban is írtuk, eredetileg azt terveztük, hogy a fészkeinket „még a május eleji csónakos horgász-szezon kezdete előtt” fel fogjuk szedni, azonban a fentiek miatt úgy döntöttünk, hogy az előttünk álló héten még biztosan a Balatonban hagyjuk őket.

Kérünk mindenkit, hogy a balatonvilágosi, a tihanyi, a fonyódi és a balatonberényi akadókon látható, sárga bójákkal körülhatárolt téglalap alakú területeken belül ne horgásszanak, ne tartózkodjanak és ne is hajózzanak keresztül! (lásd: Balatoni Horgászrend 43. pontja!) https://balatonihal.hu/Horgaszat/Szabalyozas/Sarga-bojaval-kijelolt-kimeleti-teruletek-listaja 

Meglepően sok horgásztársunk keresett meg bennünket az utóbbi napokban azzal a kéréssel, hogy látva az időjárás alakulását és a süllőívás elhúzódását, hosszabbítsuk meg a süllő tilalmi idejét.

Erre természetesen lett volna lehetőségünk, ahogy a pontytilalom feloldását is megkértük és megkaptuk, de az idő rövidsége okán az engedélyezési eljárás nem lett volna kivitelezhető határidőre, azaz jogszerűen ezt nem tehetjük meg. Továbbá semmiképpen sem szerettük volna egy újabb korlátozással tovább borzolni horgásztársaink pandémiában „kifeszített” idegeit. Nagyon örülünk és komoly eredménynek tekintjük, hogy sokan aggódnak az esetlegesen „könnyű horgászatot” ígérő hétvége miatt, de bízunk abban, hogy a horgásztársak élni, és nem visszaélni fognak a kínálkozó lehetőséggel. 

Továbbá kérünk mindenkit, hogy a ragadozó szezon kezdetén se feledkezzünk meg a kijárási korlátozásokról, mely szerint jelenleg még 23:00 és 05:00 között a lakóhelyen, tartózkodási helyen kell tartózkodni. Az aktuális MOHOSZ tájékoztató szerint pedig éjjel 23:00 és reggel 05:00 között nem szabad horgászni.

Tudomásunk van róla, hogy a kijárási korlátozást, valamint az éjszakai horgászatot érintően hamarosan enyhítés várható. Amint az ezzel kapcsolatos hivatalos tájékoztató megjelenik, mi is meg fogjuk osztani honlapunkon. Értelemszerűen a május 1-jén lehetséges legkorábbi kihajózási/horgászati időpont is ettől függ majd.

Amennyiben május 1.-jén még lesz, az éjszakai kijárási korlátozás betartását a Balatoni Vízirendészet munkatársai fogják ellenőrizni, míg a horgászattal kapcsolatos szabályok betartására - a rendőri segítségen túl - Társaságunk halőrei, valamint a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata fog kiemelten ügyelni.

 

Kérünk Minden Kedves Horgásztársunkat, hogy amennyiben szabálytalanságot tapasztalnak, használják a halőri bejelentőt, amelyet a területi jegyükön és honlapunkon is megtalálnak: https://balatonihal.hu/Halgazdalkodas/Halorzes/SZABALYTALANSAGOK-BEJELENTESE