Keresni, kutatni, váltani kell!

Egy kedves kollégámmal indultam esti horgászatra a múlt hét elején. Bár fújdogált a szél, mégis a csónak mellett döntöttünk, hiszen bíztató hírek érkeztek a süllők, kősüllők kapáskedvéről. A déli parton, Siófok környékén – a móló kivételével – egyébként sem nagyon lehet partról becserkészni csíkoshátú barátainkat.  Így még a délutánban kihajózva keresgéltük a meder egyenetlenségeit. Jó szolgálatot tesz ilyenkor a jelölőbójaként fonott zsinórra erősített nagy úszó, no meg a halradar, de az is tény, hogy nem minden ígéretes hupli rejt halat. Miután az első beállással nem sikerült megtalálni a süllőket, tovább keresgéltünk, s végül a partvonaltól mintegy 600 méterre egy kisebb akadóra bukkanva végre jelentkezett az első ütés a gumihalon. Néhány üres bevágás és csalicsere után kiderült: „kőbányára” – pontosabban köves-bányára bukkantunk. 

A kősüllők nem voltak kapitálisak, de a maguk 25-30 cm-ével a Balatonon szépnek mondhatóak. Csalinak a pici, néhány centis gumihal vált be. Határozottan különbség volt a színek között is: legjobban a világoszöldet ették, meg-megütötték a sárgát és fehéret is, de korántsem olyan intenzíven. Mindenesetre nagyon jó peca a kősüllőzés az ultralight szereléssel. A legnagyobb – kb. 35 centis bandanagy – már komoly ellenállást fejtett ki fárasztás közben.

A horgászat fénypontját mégsem a kősüllők jelentették.  A kapás is ritkult, igazi süllő sem jelentkezett, így további portyára indultunk, hátha másutt, mással…  A hagyományos balinos woblerek eredménytelensége után végül egy vertikális wobblernél kötöttem ki , társam pedig jig spinnerre váltott. A cél ugyanaz volt: a rablások hiányában mélyebben keresni a balinokat, és bizony beletaláltunk!

A mélyebben vezetett műcsali a lotyogó vízben olyan balincsapatra lelt, hogy a régi időket idéző, pazar félórával hálálta meg a Balaton kísérletezéseinket. A kapásidő bőven túlnyúlt a naplementén, az utolsókat már szürkületben fogtuk.