
Rekordfogással indult az V. NBBH
A rekordfogáson kívül a ZoPiT Bait Service Straubing is beerősített egy 18800 grammos példánnyal. Ők az első 27 órában 4 db mérlegelhető halat fogtak, amely a csapatnak összesen 49700grammot jelentett. Ezzel jelenleg az első helyen állnak. Azonban szorosan követi őket az északi parton (Zánka Erzsébet Tábor) horgászó Misel Zadravec Team, 44925grammal. Harmadikként a Balatonmáriafürdőn lévő Pötyi Carp Team tartja a listát 4425grammnyi súllyal.
A verseny harmadik napján már 40 csapatnak vannak értékelhető fogásai. Az eredménylistát látva az egyes csapatok között olyan kevés a különbség, hogy ezt akár 1-2db mérlegelhető hal bármelyik pillanatban megváltoztathatja. A szervezők az eddigi eredményeket látva abban bíznak, hogy izgalmas hétnek nézünk elébe.
Sok csapatnál már az első éjszaka sem telt el pontytalanul, a kisebb halak után, az első 5 kg felettiek is megjelentek az etetéseken. A versenyzők ragyogó napsütéses időre ébredtek, igazi vénasszonyok nyarában volt részük a Balaton partján. A kedvező időjárási körülmények még jobban fokozzák a halak étvágyát, amely már a verseny első napján megmutatkozott.
Társaságunk nem csupán házigazdaként, hanem ezúttal két versenyző csapattal képviselteti magát. Munkatársainkat Balatonberénybe és Révfülöpre sorsolta Fortuna. Előbbiek klencedik helyen állnak, 40 575 grammos összfogással, melyből a legnagyobb hal 13 050 grammos. Másik csapatunk egy közel kilenc kilós és egy 5900 grammos példányt tudott leméretni eddig.