
Megjelent a Magyar Horgász decemberi száma
6. Szövetségi élet Horgászokmányok, -engedélyek
8. A 2018-as jegyrendszerről

10. Bálint Attila A talált ponty és az éves mérleg
Horgászat nagykövete, mint elnök, vagy elnök, mint a horgászat nagykövete, esetleg mindkettő, mint horgász? De hogy került a talált ponty az asztalra? dr. Szűcs Lajos a MOHOSZ elnöke mindenről beszámol.

14. Ifjúsági oldal Rajzpályázatunk nyertesei
16. Bokor Károly Rablások helyén
Ha fröccsen a víz, szétrebbennek a snecik, a mélyben ragadozó leselkedik. A felszín azonban elárulja, hol rejtőzködik, így prédává válhat az, aki a prédára les.

20. Maros Mix A világ tetején – Panettonéval
22. Danicsek Fanni–Pintér László A paksi Dunán
Újból a Dunán egy kalandos túrán a fiatalokkal. A paksi Duna szeszélyes, de adakozó is egyben, de legfőképpen szeretni való.

26. Tószögi György I. Országos Halőri Verseny
A halőrök felkészültségüket, ügyességüket tehették próbára az első halőri versenyen, ahol nem csak ismerni, de meg is kellett tudni fogni a halakat, de nem ártott, ha valaki profin húzta az evezőt is.

30. Sztahovits Péter A dermedő Tiszán
A horgász fanatikus. A pergető horgász még ennél is rosszabb. Lehet hó, jég, szévihar, ha menni kell, hát menni kell.

34. Haraszkó Csaba Csak azért is...
Kitartás, türelem, ha ezzel a két tulajdonsággal rendelkezünk, az már fél siker!

36. Vasi Vizeken Növekvő horgászlétszám...
40. Polyák Csaba Csonti(g) hatoló hidegben
A késő őszi, tél eleji horgászatok nagyon sok szép élményt tartogatnak a horgászoknak. Ha felkészülten vágunk neki a hideg vizek horgászatának, néhány szép hallal még kiegészíthetjük fogási naplónkat.

43. Pecatúra Tíz esztendő, 250 adás...
44. Farkas Csaba A Körtvélyesi-holtág
A Körtvélyesi-holtágnak mindig volt valami különleges varázsa. Igazi vadvíz, amiből a hal sem hiányzik.

48. KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Horgászokat foglalkoztató kérdések, szakértő válaszok, most a hidegvízi horgászat témaköréből válogatva.

50. F&H Tévéműsor
52. OVHB Pont(y)ozással nyertek
58. OVHB Menny és pokol – öt felvonásban
61. Szári Zsolt Karácsony éjjel
62. Varga Vilmos Szezonvégi visszatekintés
Egy év hosszú idő, így érdemes számot vetni a végén, hátha tanulunk belőle!

64. Kocsis László A bodorkák ideje
Van egy télen is aktív halunk, amire addig érdemes horgászni, míg be nem fagynak a vizeink.

66. Horgászportré Gyuszkó a világbajnok
Két egyéni és egy csapat világbajnoki cím mellett egy olyan hozzállás horgászathoz, élethez, amiből erőt meríthetünk a nehéz napokon.

70. Főhesz Versenyek a fővárosban
72. Szabó Tamás Kaffantó
74. Monos Tibor Vasi pisztrángok
Sebes pisztráng. Misztikus, bűvös hal, akit nem egyszerű horogra csalni. Hol keressük, és mivel próbálkozzunk? Minden kérdésre választ kapunk a cikkből.

78. Telinger Katalin A siker záloga
Sok mindennek kell összeállni ahhoz, hogy emlékezetes, és eredményes évet zárhassunk.
81. Magyar Suzuki Az új Suzuki csúcsmodell
82. Szarvas Zoltán Csapó sügérek
Ezek a kis csíkos vitézek mindenütt ott vannak, de hol és hogyan foghatóak az igazán szép példányok?

86. Végh Tamás Télre hangolt feederezés
A botokat nem kell még sarokba tenni, amíg nincsen jég a vizek hátán, érdemes feederezni!

89. IFJÚSÁGI OLDALAK
90. KIRAKATNÉZŐ
94. REKORDFOGÁSOK
96. KONYHA
97. REJTVÉNY
98. APRÓHIRDETÉSEK
