Még két éjszaka

2016. Április 29. 11:45:05
Tegye fel a kezét, aki szeretne az IBCC dobogójára állni!

A tegnapi nap hivatalos beszámolója:

Biztos vagyok benne, hogy sok kéz lendült (ha csak képzeletben is) a magasba, de 2016-ban 80 csapatnak van erre valódi esélye.

Jelenlegi állás szerint a verseny első három helyezett csapata három különböző szektorban horgászik, de nincsenek olyan égbe kiáltó különbségek, hogy erre ne lenne esélye a többi részt vevő csapatnak.

Ehhez a legnagyobb égi áldás, hogy ma egész nap alaphelyzetben működött a viharjelző rendszer.

A csapatok profizmusához nem fér kétség, mindenki optimista azt illetően, hogy a Balaton akár órák alatt megjutalmazhatja a kitartást annyi hallal, amennyi jelentősen befolyásolhatja a végeredményt is.

Az elmúlt éjjel fogott halak biztonságban, – éltető elemükben – a Balatonban várták forgatócsoportjainkat, hogy a legnagyobb, legkülönlegesebb példányokról nemcsak professzionális mozgófilmet, hanem fotót is készítsünk.


Marshal kollégáimmal (mérlegelést és a szabályok betartását ellenőrzik a horgászhelyeken) egyeztetve ma azt a következtetést szűrtem le, hogy a csapatok jól érzik magukat itt az IBCC –n, kisebb nagyobb kellemetlenségek akadnak néhány helyen, de jó a hangulat, a közös étkezések mellett természetesen a koccintások sem maradnak el, minden bízik a stratégiájában, az időjárásban és természetesen a szerencsében is.

A tegnapi – ötödik – élő közvetítésünk történelmi volt abból a szempontból, hogy „adás” közben az egyik stáb Ábrahámhegyről jelentkezett be, az ott horgászó csapat kameráink előtt engedett vissza egy kapitális pontyot.

18:00 órai állás szerint 47 team fogott már értékelhető halat, ma újabb – eddig eredménytelen – csapatok kerültek fel a hivatalos adatbázisunkba, mely az alábbi hivatkozásra kattintva olvashattok. (A fejléc menüben több rendszerezési opció közül is lehet választani.)

http://ibcc.hu/results_2016/

Élő közvetítésünk hatodik alkalommal jelentkezik ma a zánkai strandon felállított mobil stúdióból. A többezres nézőszám miatt a közvetítésben kisebb – nagyobb fennakadások tapasztalhatóak, ezek elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak, de mindenkitől ezúton is elnézést kérünk a kellemetlenségekért.

20:00-tól ma is várunk benneteket a legfrissebb hírekkel, a legfontosabb eseményekkel, vendégekkel, élő kapcsolásokkal.

http://fishingandhuntingtv.com/live/

Az alábbi hivatkozáson kedveljétek közösségi oldalunkat, hogy első kézből értesüljetek a híreinkről.

https://www.facebook.com/ibccbalaton

Tartsatok Velünk holnap is.

Zab Betti, IBCC Team


Mindeközben Akaliban:

Csapatunk folyamatosan felfelé tör a tabellán, reméljük, hogy az utolsó 24 óra alatt sem lesz másképp. A tegnapi nap több kisebb ponty mellett 2 mérlegelhető halat sikerült fogni, mellyel a mai napra a 11. helyet tartjuk. Mivel nagyon kis különbségekkel mennek a csapatok, semmi sem biztos. Akár 2-3 darabosabb hallal dobogós helyen is lehetünk.

A híradás elkészítéséhez az IBCC hivatalos beszámolóját, illetve Cégünk csapatának tapasztalatait használtuk fel.