
Erős kezdés a IV. IBCC-n
Vegyesen alakult az IBCC mezőnyének első huszonnégy órája. Miközben az északi parti csapatok majd mindegyike eseménytelen éjszakáról és viszonylag csendes délelőttről számolt be, a déli part medencétől függetlenül jól adja a halat. A verseny hivatalos oldalának folyamatosan frissülő adatai szerint a 199 versenyben lévő csapatból 114 már rendelkezik értékelhető hallal.
403 olyan ponty akadt eddig horogra, melyeknek súlya meghaladta az eredménybe beleszámító öt kilogrammot, összsúlyuk pedig közel 3,5 tonna. 12 esetben kellett a marshaloknak 15 kilogrammot meghaladó példányt mérlegelniük. Az átlagsúly jelenleg 8,29 kg.
Megtörtént az első kizárás vasárnap délután Balatonaligánál. A versenybíróság döntése alapján a 198. sz. rajthelyen horgászó Big Team csapatát egy tisztázatlan körülmények között birtokba vett, majd elpusztult 18,60 kg-os ponty okán piros lappal büntette, ezzel számukra a verseny véget ért.
A versenyzők már megtalálták a jónak vélt helyeket, az északi parton horgászók pedig bíznak az időjárás változásában. A korábbi versenyek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy bármelyik pillanatban elindulhat egy adott szektor.
Délelőtt látogatást tettünk két csapatnál, köztük Niklcarprus Team 8000-nél, akik a sorsoláson a Balatonszepezd Víriuszi strand keleti oldalát húzták. Hasonlóan társaságunk csapatához – akik Révfülöpön táboroznak – mindeddig nem jártak sikerrel, ám bíznak a változásban, mert több kagylópad található előttük. A jelenlegi szélcsendet az előrejelzések szerint felválthatja a zivatarokat hozó front.
Folyamatosan friss információkat az IBCC oldalán és Fishing & Hunting Chanel FB oldalán találhatnak az érdeklődők, utóbbi minden este 20 órakor élő adással jelentkezik