Borókabölcsők az ideális süllőszaporulatért

2016. Március 17. 10:50:37
Csütörtökön megkezdődik a süllőfészkek kihelyezése a Balatonba. Tihany és Balatonberény térségében tűnnek majd fel hajóink, amelyek fedélzetéről kerülnek le a mélybe a borókafészkek és az úgynevezett keretes süllőfészkek, készülve a szaporodási időszak kezdetére. A mesterséges ívóhelyek kihelyezésével a balatoni süllőállomány gyarapítását igyekszik segíteni Társaságunk.

Több évtizedes hagyománya van a Balatonnál a süllőfészkek készítésének és kihelyezésének. Ezek a mesterséges ívóhelyek általában eredményesen segítik a süllők szaporodását azzal, hogy diverzebbé teszik a növényzetmentes homokos, vagy iszapos mederfenék részeket. Idén március közepén kezdődnek a kihelyezések, összhangban a kissé korainak mondható tavaszias időjárással.

A 3000 db borókafészek mellett 60 db keretes süllőfészket helyezünk ki. Utóbbiakat az ívás után Társaságunk tógazdaságába szállítjuk, ahol a kelést követően nevelkednek tovább a lárvák. Akkor sikeres a munkánk, ha ezek a felnevelt ivadékok őszre elérik a 15 dekagrammos süllő méretet. Ez  a Balatonban nevelkedő  süllők esetében a kétnyaras kort jelenti, tehát a tógazdaságban a kedvezőbb tápanyagellátás miatt gyorsabb a növekedés. A tógazdaságban nevelkedett egynyaras süllők  visszakerülve a Balatonba jobb eséllyel érik el a fogható méretet.

A kihelyezett fészkeket munkatársaink az elkövetkező időszakban többször is ellenőrzik majd, a jobb kelési arány biztosítása érdekében lemossák a fészkekről a rájuk rakodó szennyeződést, iszapot.

A 3000 db borókafészek három hónapig marad a mederfenéken, elsőként a süllőknek biztosítva ívóhelyet, de később a sügér, balin, bodorka, és a többi keszegféle is szívesen rakja le rá ikráit. Ezek a frissen kikelt hallárvák a későbbiekben táplálékul szolgálnak a felnövekvő süllő- generáció számra.