A süllőfészkek már várják az ívásra készülő halakat

2020. Március 13. 13:59:56
Az elmúlt napokban (március 9-12. között) Balaton-szerte 7 helyszínen raktunk le különböző típusú süllőfészkeket. A munkáról az alábbiakban szeretnénk részletesen tájékoztatni a Kedves Horgásztársakat.

Balatonberény és Tihany térségében közel 3000 db borókafészket helyeztünk ki hajóink segítségével. Ezen fészektípusnak már évszázados hagyománya van a tó életében. A boróka ágakat dróttal erősítjük egy hosszú, lesúlyozott kötélre. A fészeksorok végeit nagy sárga bóják jelölik. A borókafészkeket majd csak májusban vesszük ki a Balatonból, addig nem csak a süllő, de a balin, a kősüllő, a vágódurbincs és több keszegféle is használja ívóhelyül. A boróka egyes élőhelyei védettek, de előfordul olyan legelő besorolású területeken is, ahol gyéríteni szükséges állományát – mi is ilyen térségben vágjuk, bár a lehetőség évről évre fogyatkozik. Ezért is tűztük ki célul, hogy hamarosan leváltjuk a boróka fészkeket új műfészkekkel.

A Balaton halállományának fejlesztését célzó GINOP projektünk  egy szelete arra irányul, hogy meghatározzuk a legideálisabb műfészek ismérveit (méret, forma, anyag, kezelhetőség, stb). A kutatás keretében kísérleti mesterséges fészkeket is helyeztünk ki Fonyód, Balatonszemes, Balatonudvari, Tihany, Siófok és Balatonvilágos partjai előtt. A kísérleti fészkeket a süllőikrák lekelése után, de még a május eleji csónakos horgász-szezon kezdete előtt szedjük fel. Ezeket a fészkeket is jól láthatóan körberaktuk nagy sárga jelölő bójákkal, ahogyan az az alábbi galériában is látható:

Társaságunknak idén is van engedélye legfeljebb 100 db fészek kivételére süllőszaporítás céljából, de ezt a kvótát jellemzően nem szoktuk kimeríteni. Erre a célra hagyományos, keretes műfészkeket használunk. A kivett fészkeket nem adjuk el, kizárólag saját halastavainkba helyezzük ki őket. A róluk lekelő süllőket pedig ősszel egy nyaras süllőként telepítjük vissza a Balatonba. Olykor felmerül a kérdés, hogy miért van erre szükség? A Balatonban nevelkedő süllők a gyenge planktonikus táplálék miatt nagyon lassan növekednek, őszre sokszor a 10 cm-t sem érik el. Ezzel szemben a tógazdaságban nevelkedő társaik átalagosan 15 cm-eseket, de akár a 20 cm-t is elérhetik! Az őszi haltelepítési beszámolóinkban találkozhatunk ezekkel a bő arasznyi halacskákkal. Tehát a tógazdasági neveléssel bő egy évet spórolunk meg süllőinknek az ivarérettségig vezető úton, ráadásul ebből a méretből a kallódás is kisebb arányú.


Szeretnénk felhívni a Kedves Horgásztársak figyelmét, hogy a sárga bóják által határolt területre behajózni, vagy ott horgászni tilos! Erről a Balatoni Horgászrend 43. pontja rendelkezik.


Az ívást idén is kiemelt figyelemmel követjük majd nyomon, és ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk, hamarosan ikrával rakott fészkek képeiről számolhatunk be Horgásztársainknak. Addig is szerepeljen itt egy tavaly készült nagyszerű felvétel, amelyen egy kísérleti műfészek felett álló kapitális fogas látható, miközben ikráit őrzi.

Mindössze ekkora az egynyaras balatoni süllő szeptemberben...

... és ekkora a vele egy idős, de tógazdaságban nevelkedett társa!

Ikráit őrző balatoni fogas