A II. IBCC tapasztalatai

Sokat tanakodtunk, hogy mely helyek lesznek majd a befutók, de a balatoni pontyok szokásait ismerve majdnem mindegy, hogy hol ül az ember, mivel egyik napról a másikra hihetetlen fogások születhetnek, ha megjelennek a nagy halak a hely előtt. Ez velünk is így történt, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az ünnepélyes megnyitót követő helyhúzáson Balatonakali strandjának a keleti végét szánta nekünk a sors. Mivel tapasztalatunk nem volt a hellyel kapcsolatban, így vegyes érzésekkel indultunk neki a 6 napos versenynek. Az mindenképp bíztató volt, hogy a strand szélén ültünk, így lehetőségünk volt kelet felé is elhúzni, így nagyobb területet tudtunk meghorgászni.

A verseny kezdetét a rossz időjárási viszonyok miatt – a déli parti versenyzőkre való tekintettel – este 7-ig elhalasztották a szervezők. A déli parti körülményekről készült képeket nézegetve teljesen egyet tudtunk érteni a döntéssel. Így volt időnk kényelmesen rendezni sorainkat, már amennyire az erős szél erre lehetőséget adott. 

Elérkezett a verseny kezdete. A másodfokú viharjelzés miatt dobni kényszerültünk, melyet dobócsövezés, és spombozás követett. Az etetés mennyiségét nem vittük túlzásba, hiszen nem tudtuk, hogy egyáltalán vannak-e előttünk pontyok, illetve ha vannak is, táplálkoznak-e. Gyakorlati tapasztalat, hogy frontbetörés utáni napokban nem könnyű halat fogni. Eltelt az első nap értékelhető fogás nélkül. A mezőny egészét nézve néhány értékelhető halat sikerült fogniuk a versenyzőknek, mely az időjárást tekintve nem volt meglepő. Alapvetően jellemző volt a horgászidő sátorban való eltöltése, hiszen igen hűvös időt hozott a hidegfront, és a pontyok kapókedve sem adott okot a kintlétre. Éjszakára levették a másodfokot, így „sötétben tapogatózva” keresgéltünk a mederben a jobbnak tűnő helyek után. Igen hamar egyértelművé vált, hogy a mederben nem sok különlegesség található, tehát az ilyenkor megszokott különböző távolságok meghorgászásának taktikáját választottuk, minimális etetéssel. Ennek a taktikának az a lényege, hogy amelyik távolság elkezdi adni a halat, oda csoportosítjuk át a többi botot is.

A verseny második napjának reggele meghozta az első halat, mely a 300 méteres távolságból jött. Egy halból nem szoktunk messzemenő következtetéseket levonni, így a végszerelékeink elhelyezésén nem változtattunk. A fogások száma mindenhol szépen nőtt, annak ellenére, hogy az időjárás nem volt éppen a versenyzők mellett. A Nikl Baits cseh csapata megfogta a verseny akkori állása szerinti legnagyobb halat, egy 17,7 kg-os tükröst. Izgatottak lettünk mi is, nagyon benne volt a levegőben a nagy hal.

A verseny előrehaladtával, az időjárás kezdett kicsit megszelídülni, ezzel együtt a kapások és a megfogott halak száma szép növekedésnek indult. Megemeltük a képzeletbeli kalapunkat a 23 kg-os fogást hallva, melyet a World of Carpcraft csapata fogott. Nem kis érdem egy ekkora halat fogni a nagy vízen. A Balaton igazi szépsége a kiszámíthatatlansága, az igazi kihívást számunkra a változó körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás jelenti. Nem szabad egy bizonyos elképzeléshez mereven ragaszkodni, tudni kell időben ésszerű döntéseket meghozni, változtatni a siker érdekében. A négy botból sajnos csak kettő működött, a másik két botot folyamatosan áthelyezve próbáltunk olyan helyeket keresni, ahol a hal időszakosan megfordulhat. A folyamatos hullámzás miatt a pontyfordulásokat nem láttuk, így helykeresésnél a megérzéseinkre kellett hagyatkoznunk. Hosszú évek tapasztalata, hogy bizonyos helyeken folyamatosan kapást tudunk elérni, viszont attól a helytől pár méterre ugyan azzal a szerelékkel egy másik letett bot már nem működik. Ha sikerül megtalálni ezeket a helyeket, akkor jó eséllyel szép fogások születhetnek.

A verseny utolsó éjszakájáig naponta 1-2 értékelhető halat tudtunk fogni, amikor is fordult a kocka…
Végre szép nyugodt este köszöntött ránk, minden a helyén volt. Az első kapás este kilenc körül jött, és rögtön egy 5 kg körüli halat eredményezett. Bizakodtunk, hiszen az elmúlt napok tapasztalatai alapján inkább az éjszaka második felében jöttek a halak. Innentől kezdve egymás után jöttek a kapások, nagy meglepetésünkre darabosabb halakkal. 

A hét legszebb momentuma is ezen a reggelen esett meg, közvetlenül hajnalhasadás előtt. Gyenge ejtős kapást követően vízre szálltunk, majd laza tempóban siklottunk a hajnali Balaton feszített víztükrén a halunk felé. Ekkor a legnagyobb az izgalom, még nem sejthetjük, hogy mi fog várni bennünket a szerelékhez érve. A szürke derengés homályában éppen kivehető volt a vizet szántó főzsinór melyet Gergő folyamatosan lazán tartott. Tihany felé nézve az ég alja halvány piros színben játszott, itt-ott árulkodó halfordulások jelezték nekünk, hogy megérkezett a pontycsapat elénk. Jöhettek volna előbb is - gondoltam magamban – de néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Ennyit szánt nekünk a hétre Pelso anyánk, az utolsó nap reánk kacsintva. Jó hal lesz – mondta Gergő – miután a kontaktust felvette a halával, majd kezdetét vette a fél órás fárasztás. Igazán emlékezetes tud lenni a napfelkelte kint a nagy vízen, pláne ha egy jó hallal küzd az ember. Folyamatos kitörésekkel, irányváltoztatással próbált a hal szabadulni, de egy sokat tapasztalt horgásszal szemben nem volt sok esélye. A merítőbe táncoltatta Gergő, mikor is láttuk, hogy a hét halával hozta össze a sors. Örömünk határtalan volt. 

Az utolsó éjszaka a verseny végéig 45 kg halat fogdostunk össze, a verseny alatt összesen 87,6 kg-ot mellyel összetettben az 5. helyezést sikerült elérnünk, szektorunkban az első helyet megcsípve. Bár tartott volna egy nappal tovább a verseny… A Balaton hozta a szeszélyes formáját, nem kis kihívás elé állítva a versenyzőket. Lehet kifogásolni a körülményeket, a kifogott mennyiségeket, de tudomásul kell venni, hogy nem mindig a kegyes arcát mutatja a Magyar Tenger. A II. IBCC legnagyobb tapasztalata talán ez lehetett a versenyzőknek. A kihívást kereső horgászok számára ez a változatosság inkább vonzó, mintsem taszító. 

Köszönjük a sok biztatást, találkozzunk jövőre is a III. IBCC-n.