Amikor egy álom valóra válik

A verseny megnyitóján igazán szép tavaszi idő köszöntött bennünket, de az előrejelzés sajnos nem volt ilyen megnyugtató. Abban már biztos voltam, hogy versenykörülmények között, többnyire erősen szeles időjárással tarkítva nem lesz könnyű dolgunk.
A verseny megnyitóján sikerült kihúzni a Révfülöpön található 15-ös számú helyet. Tapasztalatom a hellyel kapcsolatban nem volt, de bizakodásra adott okot a helytől jobbra található kőmóló, és annak kövezése. A vándorkagyló előszeretettel telepszik meg az ilyen helyeken, a pontyokat pedig úgy vonzzák, mint a mágnes. Izgatottan vártuk a következő nap reggelét, a verseny kezdetét.

Eljött a várva várt nap, elkezdtük a beköltözést, táborállítást, majd amikor vízre lehetett menni, rögtön el is kezdtük a helykeresést. Egészen 20 percig keresgéltünk, amikor is felrakták a másodfokú viharjelzést, így rövid véget ért a felderítő munka. Estére mérséklődött a szél, így a viharjelzést is első fokra visszavették. Ismét vízre szálltunk, és sikerült is feltérképezni az előttünk elterülő medret. Gyakorlatilag amint a víz elérte a 2 méteres mélységet, egyenletesen nőtt 2,5 méter mélységig. Állagát tekintve végig mély iszap jellemezte a medret. Semmi érdekesebb mederalakulatot, gyengébben iszapos területet nem sikerült találni, így kb. 300 méteres távolságra helyeztük el a csalikat, kezdésnek botonként kb. 2 kiló bojlit etettünk. Az én választásom a Devil Krillre esett, finoman boosterrel meglocsolva. A Balatonon egyébként valahogy mindig jól működtek nekem a fűszeres jellegű csalik, így a Devil Krill mindig ott lapul a táskámban várva a bevetést. Innentől kezdve vártuk, hogy történjen valami.

Két napon keresztül a szél igen erős volt, így a viharjelzés szinte folyamatosan másodfokú volt, a horgászatot így jelentősen korlátozta. Erre készülve csináltunk egy etetést dobó távra, így arra számítottunk, hogy kis távról is sikerül fogni a pontyokat. A Balatont ismerve a pontyok csapatosan vándorolnak, így gyakorlatilag bármikor megvan arra az esély, hogy a helyünk elé kerülnek. Ilyenkor igen szép fogásokat lehet rövidebb idő alatt elérni. Azokon a helyeken, ahol nagy mennyiségben megtalálható a természetes táplálékuk (többnyire szúnyoglárva, és vándorkagyló) ott előszeretettel tartózkodnak huzamosabb ideig. Sajnos mi nem ilyen helyen horgásztunk, így a vándor csapatokban bíztunk.
A második nap reggelén sikerült megfognom csapatunk első halát, egy szép egészséges tőponty személyében. Bizakodásra adott okot, hogy ilyen rövid idő alatt jött értékelhető hal, míg a mezőny egészét nézve sokaknak nem sikerült fogni. 

A nap hátralévő részében csend honolt, a pontyok nem mutattak különösebb érdeklődést a felkínált csalik iránt.
A harmadik napra felgyorsultak az események, egymás után jöttek a jobbnál jobb halak, Márknak sikerült megfognia a verseny akkori állása szerinti legnagyobb halat is, egy kereken 18 kilogrammos ponttyal.

A verseny hátralévő részében maradt a rapszodikusnak nevezhető időjárás, és kapás intenzitás. Amikor a hal előttünk tartózkodott, fogtunk szépen, egyébként maradt a gyönyörködés a mesés balatoni tájban. A legnagyobb halunkat megdöntötték kerek 30 dekagrammal, így a hangulatunk nem volt éppen rózsásnak nevezhető. Elkönyveltük magunkban, hogy amit lehetett, megtettünk, így sem maradunk szégyenben a pontyhorgászok között.

Az utolsó éjszaka mindent egy lapra feltéve 3 db 24-es Devil krillt tettem fel a végszerelékemre, jó 5 cm-re elhagyva a hajszálelőkémen. Tapasztalataim szerint a szelektálást ily módon lehet kivitelezni a Balatonon, egyesek szemében elképzelhetetlenül nagy csali összeállításokkal. Hozzáteszem, hogy nem nevezhető kirívónak a dupla 30-as, vagy ennél nagyobb méretű csalik használata sem, amennyiben szeretnénk a kisebb halakat elkerülni.

Szombat reggel fél 8-kor jelentkezett a kapás, fél órával a versenyidő vége előtt, akkor még nem sejtettem, hogy életem hala vár a zsinór végén. Gyorsan csónakba pattantunk, és már indultunk is a hal irányába. Ráemelve eleinte még nem éreztem nagy ellenállást, ám pár pillanattal később nem kevés zsinórt lehúzva elindult a halam a nyílt víz felé. Ekkor éreztem, hogy nem a kisebbek közül való lesz. Bő háromnegyed órán keresztül sétáltattuk egymást egyenletes monoton tempóban, már elég közel a parthoz, amikor először sikerült a felszín közelébe emelnem. Ekkor pillantottam meg a hatalmas testet, melynek látványa igen erős reakciót váltott ki a testemben, manifesztálódva kéz, illetve lábremegés formájában. Tudtam, hogy a 20 kilogrammos álomhatárt bőven túlszárnyalja halam, de még nem volt vége az akciónak. A gyötrő kételyek ilyenkor elhatalmasodnak a horgász tudatán, vajon jól ül-e a horog…

Nem kellett sokáig várnom, hogy ismét megmutassa magát, lassan kezdte felőrölni a fárasztás az erejét, majd eljött a pillanat, mikor oldalára feküdve megadta magát, és sikerült megmeríteni. Diadalkiáltásomat úgy gondolom, hogy még a szomszédos településeken is hallani lehetett, egy életre szóló élményt nyújtott ez a röpke másfél órás fárasztás.

Összegezve a tapasztalatokat, úgy gondolom, hogy az IBCC lehetőséget adott a Balatonnak arra, hogy elfoglalja méltó helyét a köztudatban, tekintettel a jelentős érdeklődésre, és profi tudósításokra. Személyes véleményem szerint Európa egyik legjobb, ha nem a legjobb pontyos vize a Balaton. Az itt horgászó embert bármikor összehozhatja a sors olyan hallal, melynek emléke végigkíséri egy életen át. Arra bíztatnék minden kihívást kereső horgászt, hogy jöjjön el hozzánk, és tegye próbára tudását a Balatonon.