Május eleji horgászünnep a Balatonnál

Az ívás után ragadozóink nagy étvággyal igyekeznek pótolni a szaporodáskor kissé visszaesett kondíciót, ezért ilyen kivételesen jó időszak a május eleje. A horgászok nyugodt lelkiismerettel indulhattak útnak, hiszen honlapunkon már április 16-án hírt adtunk a süllőívásról. Az ikrák pedig a rá következő hét folyamán lekeltek a fészkekről.

Alább Sztahovits Péter horgásztársunk fotókkal színesített beszámolóját olvashatjuk, majd a legalsó lapozható galériában a horgászok által beküldött fotókból készítettünk egy kis válogatást. 

"Mióta az élet a ragadozó halak ösvényére terelgetett, a május 1-je számomra sokkal többet jelent, mint szimpla ünnep. A tilalom vége egy magamfajta megszállottnak nagy megkönnyebbülés. Ahogy a 2 hónapig udvarban szomorkodó csónakom, úgy én is a vízen vagyok igazán otthon. Bár dunai horgásznak vallom magam, a Balaton szintúgy nagy kedvenc. Immáron sokadik alkalommal szálltunk itt vízre a cimborákkal, megnyitva a szezont. 

Mint a kisgyerek első horgászatán, úgy izgul ilyenkor az ember. Milyen lesz vajon a víz? Lesz e jelentkező a műcsalikra? Aztán ahogy hajózunk kifelé, ezek a gondolatok minden gonddal egyetemben elszállnak, és csak a jelen számít. A jó társaság, és hogy végre horgászunk. Titkon persze reméltük, hogy találkozunk testes süllőkkel is, de amit a hosszú hétvége tartogatott a számunkra, az minden képzeletet felülmúlt.

Korán érkeztünk első állomásunkra, hogy a fokozatosan erősödő szél előtt még tudjunk pecázni. Két csónakkal támadtunk, az egyikben házigazdánk, Gábor és Tomi, másikban Andris és én ültünk. Tomi barátom első dobásra jó halat akasztott, de sajnos lemaradt. Viszont vérszemet kaptunk, ha netán itt vannak a darabosabb fogasok is, akkor talán össze tudunk futni néhányukkal. Először rám mosolygott a szerencse és 9 centis gumihalamat egy 74 centis rendkívül vad és erős csíkos marta el. Olykor akkorákat rázott a fején, hogy dunai nagy süllős emlékeimből építkezve jóval hatalmasabb jószágot vizionáltam, mint amekkorát végül sikerült csónakba emelni, de az örömöm így is határtalan volt.

Amint szabadjára engedtem, Nagy Andris barátom következett. Bő 60 centis süllőt fotózhattam neki. Majd a szomszédos csónakban Hodula Tomi, s végül Nagy Gabi is sikeresen csíptek nyakon 1-1 szép balatoni fogast (71 és 63 cm). Aztán már csak az átlagos, 80 dekás - egy kilós forma süllők kopogtattak (még a komolyabb méretű csalikra is), végül a hullámok egyre fehérlő csipkéje hazazavart minket.

Bár szerettünk volna délután újra vízre szállni, az időjárás nem tette lehetővé. A szombat hajnalban reménykedtünk. Fel is húztuk a vekkert igen koránra, de a szakadó eső és a viharos szél egyértelmű jelnek bizonyult, hogy aludjunk tovább egész nyugodtan...

A helyzet napközben sem javult, Andrissal pedig unalmunkban amolyan Bear Grylls-esen a ház körül rendelkezésünkre álló eszközökből összeállítottunk 1-1 fenekező felszerelést, majd miután felástam a fél kertet néhány kukac reményében, nekiláttunk mindenféle etetés nélkül „ami jön” alapon pecázni. A nap folyamán hatféle halat fogtunk. Jött angolna (imádja a viharos időt), karika- és dévérkeszeg, bodorka, kárász és sajnos törpeharcsa is. Az angolnát vendéglátónk, Gábor sebtében mesterien el is készítette grillen. 

Vasárnapra biztatóak voltak az előjelek, így tartva magunkat a napi „rutinhoz”, ismét hajnalban keltünk, remélve, hogy ezúttal nem marad el a süllőkergetés. Az első szép jószág Gabi horgára akadt. A 4-es forma süllő derekasan csavarta be a csónak alá barátom horgászbotját, de végül csak sikerült megszelídíteni és egy rövid időre megcsodálni.

Mondanom sem kell, ez a hal újra felpaprikázott mindannyiunkat, de jó darabig újabb komoly kapás nem érkezett. Egy másik beállást kerestünk, bízván hátha megtaláljuk a halakat. A szerencse ezúttal rám mosolygott. Az új helyen első dobásra egy kilós forma süllő koppintotta le a drop shot gumimat, majd a következő dobásra beleállt a pálcám a delejes rávágásba. Gyönyörű sudár 70 centis süllő volt a kíváncsi vendég.

Azt már magam is alig hittem el, hogy egy csaliváltást követően, a következő dobás újra koppanásban ér véget. Nem is akármilyenben! Az erősebbik pálcámra váltottam ugyan, de ezt is nagy erőkkel akarta víz alá csavargatni a következő tüskéshátú, ami 77 centisnek bizonyult. Örömömben majd kiugrottam a csónakból, Gábor meg ez után a sorozat után valószínűleg szívesen lökött is volna rajtam ehhez a manőverhez egyet, de rendes srác, jó barát, így közösen örültünk a jól sikerült süllős szezonkezdésnek.

Ez a szép a pecában. A víz hátán nincs ellenségeskedés, megszűnnek a gondok, bajok, és minden ami felesleges, értelmetlen és rossz. Csak maga a víz marad, a halak, az igaz barátok és persze sok-sok közös élmény!"

Sztahovits Péter