Fogasok helyett fogatlanok, avagy: őnfényezés május elsején

A fentieket természetesen azért tartottam fontosnak leírni, hogy már jó előre megmagyarázzam a bizonyítványunkat. Pontosabban a bizonyítványomat. Hajnali társam, Gábor ugyanis semmiről sem tehetett, hiszen előző este egyenesen a ködös Albionból érkezett, éjszaka még engedélyt is kellett szerezni számára, hogy a másnap pirkadatkor esedékes felvonulást semmi se akadályozhassa meg. Szerencsére az idő velünk volt, leszámítva a kellemes kis északi lotyogót, amiben döcögve indult a ladik, ingadozott az evezőt forgató kéz. Mentségként hozzáteszem, nagyon sportosak voltunk: se villanymotor, se halkereső-domborzatnéző ketyere nem volt velünk a ladikban. Rábíztuk magunkat a szimatunkra, de nem volt mit kiszimatolni. Aztán rábíztuk magunkat a szerencsénkre, de szerencsénk sem lett. Lett viszont egy nagyszerű, igazán szép balatoni reggelünk, s minderről akkor győződtünk meg valójában, amikor a part közelébe sodródtunk, és megszólalt a kakukk a szakadt-part fái között.

No de ne szaladjunk ennyire előre.

Kertek alja. Hol máshol kezdhettünk volna, kikötőnkhöz való közelsége okán itt úsztattuk meg először gumihalainkat. Aztán úsztattuk odébb, majd még odébb, végül ott, ahol február végén a fogasokat hagytuk. Időközben Zoli is átért Ligetről, de ő sem volt ügyesebb nálunk. Egy kapásom akadt itt, mikor komoly ellenállásba ütközött az akadóból kipenderülő gumihal, de rövid pórázon tartás után lemaradt. Zoli szerint tutira kabátos hal volt, és lehetett is, mert körülöttünk derék pontyok forgolódtak napkeltekor. Gábor szerint valami lesben álló csuka volt inkább, és lehetett is, mert általában a márgából kipattanó csalit szokták letarolni az akadón fülelődő tigrisgúnyások. Szerintem pedig valami kivénhedt, mogorva fogasapó volt, de ez persze nem lehetett (pedig olyan jól hangzik), mert még az ifjoncok közül sem volt hírmondójuk azon a reggelen – sehol sem…

Innét aztán lehajóztunk az egykori pontyos pályára, ahol korábban többször is szép élményeket kaptam a sárga dolmányosoktól, no és fogast is fogtam itt már alkalomadtán. De most semmi. Ellenben a part mentén többször is gyanús mozgásra figyeltem fel. Messze volt a part, a mozgás pedig túl közelinek tűnt hozzá. Balin lenne? Gábornak szóltam is, lessük meg a mozgolódást közelebbről, elvégre ennél kevesebb kapásunk ott sem lehet.

Így „sodródtunk” aztán a szakadt-part alá.

Bizony fenekeszegék voltak azok! Asztalnyi területen, a part szélében ívott egy vödörre való sneci. Mondanom sem kell, ahány dobás, annyi kapás. A csalit sem cifráztuk, fogaséknak beélesített gumihalainkkal kínáltuk őket. Némi kárpótlást nyújtottak a fogatlan ragadozók, legnagyobb örömünkre.