A balatoni halőrzés 2021. évi mérlege

2022. Január 12. 11:25:03
Gondolkodtam, hogyan is tudnám röviden összefoglalni a 2021-es évet a balatoni halőrzés szempontjából. Igaz, a 2020-as évhez képest nyugodtnak mondható volt ez az év, de a tavalyi kiugrástól eltekintve szépen növekvő trendet lehet látni évről-évre a szabályszegések számában. 

Nagyon sok körülmény befolyásolja a feljelentések számát, az időjárástól elkezdve, a Balaton vízszintjén át a társadalom pillanatnyi helyzetéig – gondoljunk csak a tavasszal még életben lévő éjszakai kijárási tilalomra. Sok esemény villan át ilyenkor az emberben, de nyilván nem írhatok regényt, így igyekszem a tényeknél maradni. A Társaság természetesvízi halgazdálkodási területe 62.800 ha, amely két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú.

Ezen a területen jelenleg nyolc halőr páros tevékenykedik általában párban, de természetesen előfordulnak olyan napok, amikor csak szólóban van szolgálat. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Az év során három halőrnek szűnt meg a szolgálati viszonya, amelyet rövid időre a szolgálati területek átszervezéssel, majd három új kolléga felvételével sikerült rendeznünk. Két új kollégánk mostanra rendelkezik a megfelelő képesítésekkel, egy új kollégánk pedig már megkezdte a képesítések megszerzését. Esetenként több, más területen dolgozó kollégát is át tudunk csoportosítani a balatoni halőrzés segítésére, mert a szükséges képzettséggel rendelkeznek. A szolgálat szervezésekor számos tényezőt veszünk figyelembe, ilyenek az évszakok és más időszakok sajátosságai (ívási időszakok, tilalmi időszakok, horgászok által kedvelt időszakok, fogási lehetőségek, előre jelzett időjárási körülmények), valamint a vízterületek aktuális horgász terhelése és a munkaidő szervezését befolyásoló jogi környezet. Az év során a MOHOSZ támogatásával és szervezésében, a szolgálat teljes állományát egységes ruházattal láttuk el, így a halőri szolgálatok országszerte azonos egyenruhával rendelkeznek. Folyamatosan frissítjük a halőri állomány technikai eszközeit, illetve akiket már ebben az évben ellenőriztek kollégáink tapasztalhatták, a horgászjegyek ellenőrzése is elektronikusan történik.


Év Szabályszegés Horgászrendi szabályszegés Rendőrségi ügy 
 2014 229 68 15
 2015 324 78 16
2016  330 82 2
 2017 257 68 7
 2018 273 39 11
 2019 537 50 3
 2020 1022  17
 2021 403  7



A 2021. évben az intézkedések után 403 esetben tettünk feljelentést. Már nem kezeljük külön a horgászrendi szabályszegéseket és a kifejezetten enyhe szabályszegések kivételével ezekben az esetekben is feljelentést teszünk. 

A feljelentéseink alapján visszakapott hatósági határozatok száma és az azokban kiszabott bírság összege (2014-2020. november):


Év Megkapott határozatok Bírság összesen 
 2014. 192 4.650.000.- Ft
 2015. 256 6.470.000.- Ft
 2016. 305 6.245.000.- Ft
 2017. 230 4.930.500.- Ft
 2018. 168 4.477.500.- Ft
 2019. 407 8.750.000.- Ft
2020.  744 19.242.400.- Ft
 2021. 378 11.814.875.- Ft


 


Szabályszegések főbb típusai 2021.

Szabályszegés  Intézkedések száma
 Engedély nélküli horgászat 100
 Érvényes területi jegy hiánya 78
 Fogási napló vezetésének hiányosságai 72
 Több horgászfelszerelés használata 72
 Behúzás szabályainak megsértése 33
Egyéb horgászrendi szabályszegés  32
 Méretkorlátozás megsértése 17
 Őrizetlenül hagyott felszerelések 16



A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.

Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés idén az engedély nélküli horgászat lett. Ha összeadjuk az engedély nélküli és a területi jegy nélküli horgászatot, akkor a megdöbbentő 178 esetszámot láthatjuk.

A tavalyi év nyertes kategóriája - a megengedett horgászeszközöknél több készség használata – a harmadik helyre szorult vissza.

A jegyzőkönyveket áttekintve láthatjuk, hogy 49 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 7 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt. Elmondhatjuk azonban, hogy az elmúlt évben – köszönhetően a világjárvány hatásainak - lényegesen kevesebb külföldi horgászott a Balatonon. A tavaszi éjszakai kijárási tilalom kifejezetten érezhető volt a halőreink által az év során ellenőrzött személyek számában.

A horgászrendünk szerint, az ott megnevezett kirívó szabályszegések miatt, lehetőségünk van egyes szabályszegő horgászoktól hosszabb időre is megtagadni a területi jegy kiadását. Ebben az évben, december elejéig, 39 esetben éltünk ezzel a lehetőséggel.

A halőrök ebben az évben is elvégezték a Balatonon fellelt haltetemek begyűjtését. A munkát átszerveztük, egy páros egész évben pusztán ezzel foglalkozott, felszabadítva a többi halőr párost ez alól a munka alól. Így a halőrzés lényegesen hatékonyabb lett, a begyűjtött haltetemek számát tekintve a gyűjtés hatékonysága sem romlott.


Ez úton kollégáim nevében is kérem a Kedves Horgásztársakat, hogy 2022-ben is fordítsanak kiemelt figyelmet a "játékszabályok" betartására, ha pedig szabálytalanságot tapasztalnak, használják a halőri bejelentő sms számot, vagy e-mail címet!

Jogosulatlan behúzás gyanúja esetén a halőr megmérheti a dobástávot