KOZMA ANNA
marketing vezető
Kaposvári Egyetem- Művészeti Főiskolai Kar
Intézményi kommunikátor- 2006
Feladatkör: pr-feladatok ellátása, rendezvényszervezés, marketing-kommunikáció és reklámtevékenység koordinálása, kapcsolattartás a médiával.
Beszélni születésem után nem sokkal megtanultam, írni kicsit később…. E
két tevékenység határozta meg későbbi életem eddigi éveit. Előbbit rádiós
újságíróként 20 éven keresztül folytattam – tizenhat évig egy országos, majd
helyi kereskedelmi médiumoknál – utóbbit
három éven át Siófok Város Önkormányzatának sajtószóvivőjeként.
Az
élmények, tapasztalatok, ismeretek átadása mindig központi helyet foglalt el az
életemben, csakúgy mint szeretett tavam, a BALATON. Így csupa nagybetűvel,
hiszen zsenge ifjúkoromtól a mai napig ezernyi élmény forrása. A sors
kegyelmének érzem, hogy nap, mint nap láthatom, szememmel simogathatom,
szolgálhatom, öregbíthetem hírnevét. Szeretem, ha dühös, ha ragyog, ha
magányos, ha zsúfolt, ha eső áztatja, ha jégpáncél borítja. Szeretem lakóit,
melyek egy éve „munkatársaim”. Ismerkedem velük, védem őket és erre bíztatok
minden horgászt. Legyen a Balaton még sokáig mindannyiunk örömforrása!