BANA SÁNDOR
gazdasági és kereskedelmi igazgató
1960-ban születtem a Nagykunságban és ott is éltem Kenderesen, amíg felnőttem. Ezután Budapesten, a Közgazdasági Egyetemen tanultam és ott is végeztem 1984-ben.
Közgazdász lettem, majd 2001-ben szakközgazdász MBA szakon.
Ugyanott tanultam, de egészen más körülmények között, mert a közben eltelt évek alatt a világ - és benne Magyarország - helyzete szerencsére komoly fordulatot vett.
Nagyapám már 1972-ben, úttörőként beléptetett a kisújszállási "Munkás Horgászegyesület"-be, hogy a Kakat és a Sárgagát nevű vizeken gyakoroljam a snecizést, később pedig székesfehérváriként a Velencei-tavon szereztem némi horgászmúltat, de aztán ez a tevékenység nálam hosszú időre megszakadt.
Szakmai pályafutásom utolsó 10 éve köt a Balatonhoz és a balatoni halgazdálkodáshoz. Azóta igyekszem a jogelődnél és a Nonprofit Zrt.-nél egyaránt biztosítani kollégáim halas szakmai munkájához a pénzügyi-gazdálkodási hátteret.
Közvetlen munkatársaimmal együtt azért dolgozunk, hogy a gazdasági jellegű ügyeket
lehetőség szerint a legjobban intézzük. Szeretném, ha Társaságunk továbbra is elérné rövid és hosszú távon kitűzött céljait, legfőképpen azt, hogy a Balatonon horgászó több tízezer horgász elégedett legyen.
Szabad időmet - mivel három felnőtt lányom már saját életét éli - szeretem nagyon változatos programokkal (túrázással, kerttel, könyvekkel, utazással, kulturális programokkal és persze a Balatonnal) kitölteni."